Városlista
2025. március 24, hétfő - Gábor, Karina

Hírek

2016. Október 03. 12:39, hétfő | Kék hírek
Forrás: mti - fotó: illusztráció

Mintegy 700 millió forint értékű hamisított karórát semmisített meg a NAV

Csaknem 700 millió forint értékű hamisított márkajelzésű karórát semmisített meg hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyíregyházán.

Soltész József pénzügyőr ezredes, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának helyettes vezetője a megsemmisítés helyén, a térségi hulladékgazdálkodási kft. telepén elmondta, hogy a 12 ezer órát augusztus elején a beregsurányi határállomáson foglalták le egy kilépésre jelentkező ukrán kisteherautó sofőrjeitől.

A szállítmányt ugyan bejelentették a jármű sofőrjei, de a pénzügyőrök áruvizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy az értékesnek látszó karórák hamisítványok.

Ezt a gyártó, a védjegytulajdonos is megerősítette, amelynek az órák forgalomba hozásával több mint 680 millió forint kárt okoztak volna a hamisítók. Az ügyben két ukrán férfi ellen indult büntetőeljárás.

Kazsuk Attila, a térségi adó- és vámigazgatóság vezetője hozzátette: az áruhamisítók nemcsak a vásárlókat csapják be, hanem kárt okoznak a legális gyártóknak, továbbá a költségvetésnek is, hiszen az adókat, járulékokat nem fizetik meg.

Megemlítette azt is, hogy a nyáron egy hamis márkajelzésű ruhákat előállító, jól felszerelt üzemet is lebuktattak a pénzügyőrök Szabolcsban, ahol ötezer eladásra előkészített terméket találtak. Egy másik ellenőrzés során pedig négyezer szintén hamis ruhát foglaltak le a beregsurányi határállomáson.

Suller Attila, a NAV sajtófőnöke az órák megsemmisítésekor - a karórákat teherautó és rakodógép alatt törték össze, majd bedarálták a hulladéklerakó-helyen - arról szólt, hogy az Európai Unió országaiban évente több millió eurós kárt okoznak az áruhamisítók.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 23. 09:27, vasárnap | Kék hírek

Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén

Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén

2025. Március 22. 09:27, szombat | Kék hírek

Állon rúgta a beteghordót

A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a sürgősségi osztályon őrjöngött.

2025. Március 19. 07:40, szerda | Kék hírek

Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől eltiltása alatt vezette járművét, majd elmenekült a rendőrök elől, és ennek során két sorompót letört.