Hírek
2012. Március 27. 19:30, kedd |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
Moonlight – A Hajógyári sziget fenegyereke végre Győrben!
![Moonlight – A Hajógyári sziget fenegyereke végre Győrben!](/external/image_cache/c/e/1/ce1d759199c49ceb38c00c51e54c9de9.jpg)
Április 5-én 8. alkalommal kerül megrendezésre Győr egyik legigényesebb és legexkluzívabb diákbálja, a Moonlight.
A partysorozat nem is olyan régen még SZKK Diákbál néven futott, ám a szervezők a fantázianév bevezetésével egy új koncepció köré szerettek volna építeni. A cél az volt, hogy valami olyat varázsoljanak a közönségnek, amit mástól, másik rendezvényen Győrben nem tudnak megkapni. Szerették volna bevonni a középiskolások mellett a főiskolás, illetve egyetemista hallgatókat is, mivel ők is a győri diákság szerves részei. Az SZKK bálok mindig is a diákrendezvények úttörői voltak, a győri diákbálok történetében először az SZKK bálok keretében mehettek a fiatalok szórakozóhelyekre.
Az április 5-i rendezvény Győr csak exkluzív alkalmakkor megnyíló klubjában, az Ex. Cuba Librében kapott helyett. A pesti éjszaka egyik legkedveltebb lemezlovasa, Goldhand látogat el a partyra. Extra élményként a Rain Down On Me című slágere énekesnőjét, Nitát is magával hozza, így egy fergeteges élő showt láthatnak a rendezvényre ellátogatók.
Az éjszaka hangulatfelelőse nem más lesz, mint a Zanza II rezidense, Blade.
A rendezvényre érdemes korán érkezni, ugyanis a buli elején a hölgyeknek és az uraknak a Szépségsziget jóvoltából ingyenes sminket és frizurát készítenek.
Éljétek át Ti is a Moonlight élményt és legyetek részesei egy felejthetetlen partynak!
Esemény oldal: http://www.facebook.com/events/210252869076882/
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 13. 09:13, kedd | Helyi
Anya adta a veséjét a fiának – humán történet a győri kórházból
Amikor egy anya azt mondja a gyermekének, hogy az életemet adnám érted, azt vehetjük komoly ígéretnek.
2024. Augusztus 13. 08:15, kedd | Helyi
Külföldön is kedvelik a nyúli borokat
Ausztriában, Svájcban és még Dániában is lehet találkozni a Pannonhalmi Borvidék boraival.
2024. Augusztus 13. 07:14, kedd | Helyi
Korszakok: itt a Győri Filharmonikus Zenekar új évada
Megkezdődött a bérletértékesítés a Richter Teremben.
2024. Augusztus 12. 09:08, hétfő | Helyi
Elkezdték a fogvatartottak elszállítását a győri börtönből
A múlt héten kezdték átköltöztetni a 165 fogvatartottat a győri börtönből, a kiürítés folyamatosan zajlik.