Hírek
2012. Október 27. 19:57, szombat |
Helyi
Forrás: Horváth Lilla
Morse-kódolt üzenet Pityu bácsitól az y generációnak
![Morse-kódolt üzenet Pityu bácsitól az y generációnak](/external/image_cache/c/b/1/cb135f44e44d9894d4aa43de16ef9768.jpg)
Szeretném, ha a mai ún. x és y generációban is fennmaradna ez a hobbi és a fiatalok között is lenne olyan, akit még érdekelne a saját kezű adó-vevők csodája, és izgalommal töltené el- egy- egy Morse-kódolt üzenet Alaszkából.”
Orbán István egy 77 éves úriember. Szabadideje nagy részét amatőr rádiózással tölti. Bár a feleség nehezen barátkozik meg a szerte-szét heverő műszaki mütyürökkel, immáron 52 éve élnek boldog házasságban. Pityu bácsi egész élete a rádiók körül forgott, még középiskolás korában csöppent bele az amatőr rádiózás világába, aztán később 48’ és 56’ idején sem mondott le hivatásáról, pedig ebben az időben Pityu bácsi szerint a rádió veszélyesebb fegyver volt, mint a puska. Pityu bácsi egy amatőr rádiós klubban is benne volt, amelynek tagjaival immár szinte csak a reggeli rutinos „kakas- körben” tartják a kapcsolatot.
„A technika fejlődésével sajnos megszűnni látszik ez a hobbi, ma már nem jelent gondot hogy a világ másik végén kapcsolatot teremtsünk valakivel, hiszen itt vannak a mobiltelefonok, az internet és a skype, ahol tényleg végtelen lehetőség hever előttünk. Magam is szoktam használni ezeket a modern találmányokat és kommunikációs eszközöket, mégis a mai napig fontos számomra a hobbirádiózás, és még egyszer szeretnék felmászni a tetőre, hogy megszereljem az antennát, ami már 15 éve fogja nekem a világ minden tájáról a jeleket. Szeretném, ha a mai ún. x és y generációban is fennmaradna ez a hobbi és a fiatalok között is lenne olyan, akit még érdekelne a saját kezű adó-vevők csodája, és izgalommal töltené el- egy- egy Morse-kódolt üzenet Alaszkából.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 10. 09:10, szombat | Helyi
Tandem-Szem: Ikrény – Párizs kerékpárral
Tandembiciklivel indulnak neki a Tandem-Szem Egyesület tagjai a nagyjából 1700 kilométeres Ikrény-Párizs túrának, hogy a paralimpia megnyitóján részt vehessenek.
2024. Augusztus 10. 08:12, szombat | Helyi
Már a Pannonhami Borvidéken is szüretelnek
Két-három héttel hamarabb kezdődött a szüret.
2024. Augusztus 10. 07:12, szombat | Helyi
Benkovich-ügy folytatódik: az alapítványokkal csörtéznek a felek
A plébános nyugdíjazása nagy viharokat kelt, egyre nagyobbakat. Az Egyházmegye, illetve az Apor-iskola, valamint a templom és idősotthon alapítványának kuratóriuma is közleményben reagált egymás állításaira.
2024. Augusztus 09. 09:11, péntek | Helyi
Horgászok figyelem: Pontytelepítés hat helyszínen
Augusztus elsején 4200 kilogramm pontyot telepített kezelt vízeibe a megyei horgász szövetség.