Hírek
2012. Április 02. 07:11, hétfő |
Kék hírek
Forrás: STOP / MTI
Óriási adócsalást lepleztek le - de ki fog ülni?
Vádemelési javaslattal fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt a nyomozását, amellyet több mint 240 millió forint adócsalás és 162 millió forint értékű pénzmosás, bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított
A hatóság szerint a bűnszervezet vezetője egy közismert kiskunfélegyházi vállalkozó volt, aki mintegy száz cég adócsalásához asszisztált.
A NAV bűnügyi szóvivője, Sárközi Alexandra az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, hogy a bűnszervezet tagjai 23 gazdasági társaság nevében mintegy száz vállalkozásnak állítottak ki megközelítőleg 2500 - főként alkatrészekről, műszaki berendezési tárgyakról, építési munkákról és ruházati cikkekről szóló - fiktív számlát. A számlagyárat egy ismert kiskunfélegyházi vállalkozó irányította, de a neki segédkezők is tisztában voltak a csalással - tette hozzá.
A történet részleteiről a szóvivő kifejtette: a megrendelők rendszeresen jelezték igényüket a fiktív számlára a bűnszervezet irányítójának, majd a számlák összegét átutalták a számlázó társaság bankszámlájára. Ezt a pénzt többen készpénzben felvették, és átadták a számlagyár irányítójának, aki a pénzből megtartotta saját jutalékát, a többit pedig visszajuttatta a feladónak. A valótlan tartalmú számlákkal az áfa- és társaságiadó-fizetési kötelezettségüket csökkentették a vállalkozások - tudatta Sárközi Alexandra.
A bűnszervezet vezetőjét és társait - folytatta - munkavállalóként bejelentették a számlagyári társaságoknál, hogy munkabér címén kiugróan magas összegeket tudjanak felvenni. A munkabérből származó jövedelmüket a személyijövedelemadó-bevallásukban feltüntették, azonban adófizetési kötelezettségüknek csak minimális részben tettek eleget, így akarták az adócsalásból származó pénzt tisztára mosni.
A bűnszervezetben, illetve a pénzmosásban közreműködő 14 embert, valamint a Bács-Kiskun, Csongrád, Pest, Tolna, Veszprém és Zala megyei székhellyel rendelkező mintegy száz befogadó társaság képviselőjét és magát a vállalkozót is gyanúsítottként hallgatták ki.
A pénzügyi nyomozók az érintett társaságoknál adóellenőrzést, a bűnszervezet fejénél pedig vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek, és 250 millió forintot azonnal zároltak a költségvetésnek okozott kár biztosításaként, a bűnszervezet jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vezetőjével szemben pedig vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek a pénzügyi nyomozók adócsalás, pénzmosás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a szóvivő.
Hozzátette, hogy a feltárt bűncselekmények bűnszervezetben való elkövetése miatt a törvény akár 16 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta
2025. Január 11. 09:16, szombat | Kék hírek
Négy perccel a katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai repülőgép adatrögzítői
A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.