Hírek
2017. Június 29. 08:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti
Sikeres évadot zárt a Győri Balett
![Sikeres évadot zárt a Győri Balett](/external/image_cache/1/5/0/150530293089fe4c4002053b18201d16.jpg)
Sikeres évadot zárt a Győri Balett, amely jelenleg a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) július 23-i nyitóünnepségére készül
- mondta a szerdán tartott évadzáró társulati ülést követően Kiss János, a balett igazgatója az MTI-nek.
A 37. évadát záró társulatnak három bemutatója volt a 2016-2017-es évadban, a Rómeó és Júlia, A diótörő és a Kodály-emlékév kapcsán készült Romance. Több hazai városban is felléptek, s 16 külföldi előadásuk volt, egyebek mellett Bécsben, Berlinben, Pozsonyban és Nyizsnyij Novgorodban. Az igazgató hangsúlyozta: egyik legfontosabb küldetésük, hogy egyre több gyerekkel szerettessék meg a táncművészetet. Jó úton haladnak, amelyet A diótörő sikere mellett a 13. Magyar Táncfesztivál keretében megrendezett harmadik gyermektáncfesztivál mutatói is igazolnak.
A táncfesztiválnak összesen közel 15 ezer látogatója volt. Június 18. és 25. között 44 produkcióban mintegy 1200 táncművész lépett fel.
A jövő évadról az igazgató elmondta, hogy november 11-én lesz legújabb darabjuk, A skarlát betű bemutatója, amelyet Velekei László, a balett művészeti vezetője koreografál. Több külföldi meghívásuk is van már, egyebek mellett Moszkvában is fellépnek majd. A hazai közönség Budapest mellett Szombathelyen, Pécsett és Veszprémben is láthat előadásokat.
Kiss János beszélt arról is, hogy hétfőn, a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán már elkezdték a próbákat az EYOF nyitóünnepségére. A próba csütörtöktől az Audi Arénában folytatódik, július 3-tól pedig a Papp László Budapest Arénában próbálnak majd, mert méretében az egyezik meg a nyitóünnepségnek helyet adó ETO Parkkal.
A produkcióban hatvan táncos vesz részt, a Győri Balett mellett a Győri Nemzeti Színház táncművészei, valamint a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei.
Fotó: illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?
Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.
2024. Július 28. 08:13, vasárnap | Helyi
A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu táborában jártunk
Idén nyáron is szervez napközis kajak-kenu táborokat a Győri Vízisport Egyesület.
2024. Július 28. 07:12, vasárnap | Helyi
Szamárköhögés: javasolják a betegség elleni emlékeztető oltás a várandósoknak
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.