Hírek
2017. November 16. 14:05, csütörtök | Helyi
Sikeres matematikaverseny az Apáczai Karon
Az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének (ÓTE) Matematika Tagozata 26. alkalommal hirdette meg tanító, óvodapedagógus, gyógypedagógus, konduktor szakos hallgatóknak az országos Szendrei János Matematika Versenyt.
A rendezést idén a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara vállalta el. 11 intézmény összesen 48 hallgatóval nevezett a november 10-12. közötti győri eseményre.
A versenyzőknek négy óra alatt 20 tesztfeladatot és 5 kifejtendő feladatot kellett megoldaniuk. Az intézmények visszajelzéseikben kiemelték a sikeres szakmai és kulturális programszervezést és megvalósítást, köztük a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban zajló TUDÁS Expón tett látogatást.
A 2010 óta, Szendrei János nevét viselő verseny szabályzata szerint, minden intézmény egy 3 vagy 4 fős csapatot indíthat tanító (alapképzés), óvodapedagógus, gyógypedagógus, konduktor szakos nappali tagozatos hallgatóiból. A csapatverseny eredményét a csapat 3 legjobb dolgozatának összpontszáma határozza meg. Intézményenként (képzési helyenként) legfeljebb 3 hallgató indulhat egyéni versenyben a matematika műveltségterületi képzésben résztvevők közül.
"Külön öröm, hogy az Egyetem hírnevét öregbítve Juraszkó Tamás végzős tanító szakos hallgató egyéni első helyezést ért el"- mondta el Petz Tiborné, a verseny fő szervezője, a SZE-AK Természettudományi Tantárgypedagógiai Tanszékének oktatója.
Az intézmények csapatversenyét idén a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának csapata nyerte, míg a műveltségterületes hallgatók versenyében Lászlóffy Orsolya az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának hallgatója végzett az első helyen.
Az ÓTE Matematika Tagozatának vezetője, dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya - az Eötvös József Főiskola rektorhelyettese- és Herendiné dr. Kónya Eszter zsűrielnök - a Debreceni Egyetem docense- köszönetüket fejezték ki a Tanszék szervezésben részt vevő munkatársainak és a segítő hallgatóknak.
Főkép: jedlik.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
