Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2016. December 21. 09:04, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Soproni gyilkosság: kihallgatták a gyanúsítottakat

Soproni gyilkosság: kihallgatták a gyanúsítottakat

2016. december 19-én a rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított két férfit.

A nyomozás adatai szerint V. Sándor és P. Mihály Sopronban dolgoztak és egy helyi munkásszállón laktak. A két férfi - akik ismerték későbbi áldozatukat - 2016. december 10-én az esti órákban megjelentek az 58 éves sértett lakókocsijánál, kifeszítették annak ajtaját és elkezdték összeszedni az ott talált ruhaneműket. A sértett időközben visszaérkezett a lakóhelyéhez, meglátta az elkövetőket és kérdőre vonta őket. A gyanúsítottak ezután többször bántalmazták az 58 éves idős férfit, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. V. Sándor és P. Mihály gyanúsított kihallgatásukkor beismerték a bűncselekmény elkövetését és elmondták, hogy az áldozattól ellopott ruhaneműket a soproni szállásuk közelében, egy szemetesben rejtették el. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói 2016. december 20-án megtalálták és lefoglalták a két férfi által eldobott ruhaneműket - tájékoztatott a rendőrség.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 09:13, hétfő | Helyi

Ilyen meglepetésre nem számítottunk

A Hanyi nyár bevételét a farádi Vöröskeresztes Alapszervezet kapta.

2024. Július 29. 08:16, hétfő | Helyi

Nem csak nekünk, a kutyának és a macskának is kell útlevél külföldre utazáskor

2004 óta kedvencünk is csak érvényes okmányokkal utazhat külföldre.

2024. Július 29. 07:12, hétfő | Helyi

Az infláció a földhivatali ügyeinket is utolérte

Hatvan százalékkal emelkednek a földhivatali ügyintézési díjak július végétől.

2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi

Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?

Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.