Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2015. Október 27. 08:15, kedd | Helyi
Forrás: gyor.hu

Sportpályát avattak a Móra iskolában

Sportpályát avattak a Móra iskolában

Új, rekortán borítású pályát adtak át a győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola udvarán, ami elsősorban az atlétika és a röplabda sportág népszerűsítését szolgálja.

Az intézmény a 2007–2008-as tanévben kapcsolódott bele szervesen az utánpótlás-nevelésbe, pályázaton keresztül, amely ma már a Magyar Olimpiai Bizottsághoz tartozik. Ebben a pályázatban az utánpótlás-nevelést anyagilag is támogatja, illetve szakmailag is koordinálja a MOB, tanácsokat ad, tanterveket dolgoz ki. Az iskola pedig emellett igyekszik a sportegyesületekkel is rendszeresen konzultálni. – számol be a Győrplusz.hu

Borkai Zsolt polgármester, az iskola régi diákja az átadón elmondta, még nagyon sok minden úgy néz ki a Móra-iskolában, mint amikor ő végezett, így most külön öröm, hogy egy új pályával bővülhet az intézmény. „Nagy öröm számomra, hogy folyamatosan meg tudjuk találni annak a módját, hogy az intézmények fejlődhessenek, megújulhassanak. Szívügyünknek tartjuk, hogy olyan infrastrukturális fejlesztésekkel segítsük az iskolákat, amivel a diákok a mozgást, a tanulást magasabb színvonalon tudják művelni. Ez az új sportpálya is azt szolgálja, hogy a gyerekek megszerethessék a mozgást.”

Radnóti Ákos alpolgármester, a körzet képviselője elmondta, fontos számára, hogy a körzetében található intézmények megújuljanak. „A Mórában nagy hagyománya van a sportnak, az itt tanuló diákok sorra eredményesen szerepelnek a versenyeken, és sokan élsportolókká válnak. A most elkészült fejlesztéssel rekortán elemekkel újult meg a sportpálya. Örülök, hogy energetikailag már korábban sikerült felújítani az iskolát, többek között a fűtés korszerűsítésével, a nyílászárók cseréjével.”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 04. 09:11, vasárnap | Helyi

A Nap képe: így váltunk vissza mi

A felvétel csütörtökön délután készült Győrben, szándékosan nem nevezzük meg, melyik áruházban, mert a helyzet sajnos általános.

2024. Augusztus 04. 08:13, vasárnap | Helyi

Különleges programokkal kecsegtet a XXXI. Barokk Esküvő

Idén augusztus 9. és 10. között rendezik meg a Barokk Esküvőt Győr belvárosában.

2024. Augusztus 04. 07:10, vasárnap | Helyi

Új közösségi ház Károlyházán

Közel 88 millió forintból alakítottak ki közösségi házat Károlyházán.

2024. Augusztus 03. 09:15, szombat | Helyi

Módosul a vonatok és a Volánbusz-járatok menetrendje a szombati munkanap miatt

A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 3-án, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, valamint módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is – közölte a Mávinform.