Hírek
2010. Február 11. 14:47, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Szélhámosok több millió forintot csaltak ki Győr környéki idősektől
Nyugdíjasoktól csaltak ki milliókat térségünkben. Győrszemerén négy ismeretlen férfi lopott el mintegy kétmillió forintot egy 80 éves asszonytól. Az elkövetők azt mondták
Két ismeretlen férfi ment be egy győrszemerei asszony nyitott házába a hét elején. Zsák krumplit és hozzá egy zsák lilahagymát hoztak az önkormányzat ingyenes adományaként, mondták a gyanútlan asszonynak. A két férfit rövidesen két társuk is követte. ?k is az "önkormányzat nevében érkeztek", 9800 forint gyógyszer-támogatást hoztak, viszont nem volt aprópénzük, ezért kérték a 80 éves "kisnyugdíjast", váltsa fel húszezresüket. Az asszony segíteni akart, amihez a megtakarított pénzét vette elő, s a szobából kifelé tartva az ágyon hagyta a mintegy kétmillió forintot tartalmazó tasakot, melyből a tolvajok kivették a pénzt.
Győrszentivánon ál-vízóraleolvasók távoztak tömött pénztárcával egy 83 éves helyi asszony lakásából. A két férfi vízóra csere ürügyén kért el a sértettől 40.000,-Ft-ot, majd kifigyelte, hogy a nyugdíjas néni honnan veszi elő megtakarítását. A lakásból kifelé menet, míg egyikük szóval tartotta az idős asszonyt, addig társa lemaradt, s a gondosan visszacsomagolt 260.000,-Ft-ot is még magához vette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 08:24, péntek | Helyi
MOL Magyar Kupa – Elkészült a nyolcaddöntő pontos programja
Elkészült a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének órára lebontott programja: a nyolc mérkőzés közül hetet február 11-én, egyet pedig a győri mérkőzést másnap rendeznek.
2026. Január 16. 07:08, péntek | Helyi
A kukásautók most is érkeznek a kukák ürítésére
A havas, jeges utak ellenére zavartalanul működik a hulladékszállítás.
2026. Január 16. 07:08, péntek | Helyi
Vámosszabadin is elfogyott a só
Ambrus Gellért polgármester a Facebookon jelentette be, hogy már „5 kg-os konyhasóval sózzuk a buszmegállókat”.
2026. Január 15. 08:18, csütörtök | Helyi
Térdsérülés miatt véget ért a Győr svéd beállójának idénye
Súlyos térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Linn Blohmra, a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának svéd beállójára.
