Hírek
2010. Március 13. 07:44, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Szerelmes szabadság: koncerttel köszönti a nemzeti ünnepet Győrben a Ghymes
A világzenét játszó Ghymes idén különleges koncertsorozattal ünnepli március 15-ét. Az együttessel március 13-án Győrben, 14-én Budapesten, 15-én pedig Debrecenben emléke
"Március 15-e olyan ünnep, amely számunkra mindig fontos volt. A határon túlról származunk, ahol nem mindenki szerette, hogy ünnepeljük ezt a napot, de mi már csak dacból is megtettük. Szerintem minden magyarnak fontos, hogy emlékezzen a forradalomra és a szabadságharcra, ezzel együtt a mára kivívott szabadságot is értékelje. s ma is szükségünk van Kossuthokra és Széchenyikre, mint annak idején. Az ünnepekre emlékeztetni kell a következő generációkat is - ha egy-egy iskolában ezt elmulasztják, akkor a hagyomány elvész. Pedig ezekről beszélni kell, hogy tudjuk, kikre lehetünk büszkék.
A huszonhét év alatt sok olyan dal gyűlt össze, amelyik az ünnephez kapcsolható. Sok szerzeményünk ezt az érzést, gondolatrendszert mutatja be, az egész életünk, alkotási módszerünk erről szól. Csak akkor tudunk bármit is létrehozni, ha szabadok vagyunk. Ezt a szabadságot pedig ki kell vívni" - hangsúlyozza Szarka Gyula.
A Ghymes koncert állandó vendége Keresztes Ildikó (képünkön).
"gy gondoltuk, illeszkedni fog a műsorunkba, még úgy is, hogy más a műfaj. A műfajok találkozásával kapcsolatosan Dörner Györggyel van egy szép közös emlékünk: tavaly egy március 15-i koncerten szavalta el a Himnuszt, amit ritkán hallunk prózában. Legtöbbször csak az első versszakot énekeljük. Jó volt így végighallgatni. Ildikó mellett az Arénában a Honvéd táncegyüttes lesz a vendégünk, és mindenhol csatlakoznak hozzánk gyermekkórusok."

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 18. 08:20, vasárnap | Helyi
Csökkentik a létszámot az Audinál
A győri Audi Hungaria a hatékonyság és a versenyképesség javításával indokolja azt a döntést, hogy nem töltik be a fluktuáció és a nyugdíjazások miatt megüresedő pozíciókat,
2026. Január 18. 08:13, vasárnap | Helyi
Tovább fejlődhet az SNI-s gyerekek ellátása Győrben is
Tízmilliárd forintos program indult a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésére.
2026. Január 18. 07:05, vasárnap | Helyi
A tiltás ellenére is felhajtanak páran
Hiába zárták le a nyitott tetejű parkolóházak felső szintjét az időjárás miatt, többen felhajtanak. Ez veszélyes – figyelmeztet az üzemeltető.
2026. Január 17. 08:23, szombat | Helyi
Mammográfia a Petzben
A Petz-kórház tájékoztatása alapján január 12-től elindult a klinikai mammográfiás vizsgálat.