Hírek
2013. Szeptember 11. 05:00, szerda |
Kék hírek
Forrás: orientpress
Több száz védett madarat mészároltak le olasz vadászok
![Több száz védett madarat mészároltak le olasz vadászok](/external/image_cache/e/d/b/edb42fbd9110b457759ef61d5732ba51.jpg)
Hétszáztizenhét védett madár tetemére bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a tompai határátkelőhelyen. A 32 millió forint eszmei értékű szállítmányt lefoglalták és az olasz vadászok ellen feljelentést tettek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a tompai határátkelőhelyen két, egymás után érkező olasz rendszámú személygépjárművet vizsgáltak a napokban. Az ellenőrzés során az olasz sofőrök és szintén olasz utasaik úgy nyilatkoztak, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal.
A pénzügyőrök a nyilatkozatokat elfogadták, azonban mindkét esetben a jármű, valamint a csomagok tételes vizsgálata mellett döntöttek. A csomagokból nem került elő semmi, azonban az első gépkocsi alvázán, csavarokkal rögzítve három fémtálcát fedeztek fel a pénzügyőrök, melyekből összesen 316 példány védett madár tetemét (fürjet, erdei pityert, fitisz füzikét) pakolták ki.
A második jármű gyári üregeiből, valamint a csomagtartóban elhelyezett kutyaszállító ketrec lerekesztett részéből összesen 401 példány védett madár teteme (fürj, erdei pityer, fitisz füzike, mezei poszáta, sárga billegető, guvat) került elő. Az olasz sofőrök elmondása szerint a madártetemek a saját és utastársaik tulajdonát képezték.
A NAV pénzügyőrei az összesen 32 millió forint eszmei értéket képviselő szállítmányt lefoglalták és feljelentéssel átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, akik az olasz sofőrök és útitársaik ellen természetkárosítás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 14. 06:00, szerda | Kék hírek
BRFK: elfogtak két férfit, akik Forma-1-es jegyek ígéretével vertek át embereket
Elfogtak két férfit, akik a Forma-1 Magyar Nagydíjra és más rendezvényre szóló, de valójában nem létező jegyek ígéretével vertek át embereket
2024. Augusztus 14. 06:00, szerda | Kék hírek
Vádat emeltek két villanyszerelő ellen, akik miatt áramütést szenvedett egy férfi
2024. Augusztus 13. 07:54, kedd | Kék hírek
Nagy értékben foglalt le autókat a NAV egy adócsaló cégtől
Több mint 157 millió forint értékben foglalt le autókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégtől, amely folytatólagosan szabálytalanul teljesítette adókötelezettségét.