Magyarország bár 1941 áprilisa óta hadban állt, 1944-ig szerencsésen „megúszta” a légitámadások borzalmait, bár az igazsághoz tartozik, hogy kisebb bombázások, légi harcok történtek korábban is, például 1941-ben a délvidéki bevonulás idején jugoszláv gépek kisebb károkat okozó támadásokat hajtottak végre, júniusban pedig a szovjet légierő gépei támadtak magyarországi vasúti célpontokat, továbbra sem tisztázott a Kassa elleni légitámadás kérdése. A Szovjetunió elleni hadba lépésünk után (1941.június 23.), amíg a front nem húzódott messze keletre, néhány kisebb orosz bombatámadást, főként a visszacsatolt Kárpátalján feljegyeztek a krónikák. Tüntető jelleggel 1942-ben a szovjet légierő két váratlan bombatámadást intézett Budapest ellen, ami ugyan nem okozott nagy károkat, de tanulságul szolgált a későbbi légoltalom hatékonyabb működéséhez. A komoly károkat azonban az egyesített amerikai és angol bombázószázadok okozták Magyarországon. 1944-re megjelentek a nagy hatótávolságú vadászgépek a fronton. A P-38 Lighting és P-51 Mustang gépek már alkalmasak voltak arra, hogy teljesen a célpontig, sőt vissza is kísérjék a sérülékeny, bár jól felfegyverzett bombázó kötelékeket.
Győr első bombázása a délelőtti órákban történt. Akik tudtak, munkahelyeikről hazarohantak abban a reményben, hogy az otthonokat talán nem éri bombatámadás. Sajnos tévedtek, ahogy a bombázók is. Nemcsak a Vagongyárat bombázták szét, hanem az egész Gyárvárost és a vele szemben, a Duna túlpartján- lévő Pataházát is. A pataházai körtöltés aljába épített bunkerek közül több telitalálatot kapott, a fagerendával megerősített építmények nem bírták a nyomást az ott tartózkodók közül senki sem élte túl a katasztrófát. Súlyosbította a helyzetüket az is, hogy a töltés aljában állomásozott egy könnyű légvédelmi üteg is, ami kedvenc célpontja volt a portyázó bombázóknak.

A támadás első perceiben a vagongyári munkások az üzemben lévő óvóhelyekre menekültek, ám itt sem kerülhették el a sorsukat. Közülük harmincan sohasem jöttek elő a füstölgő romok alól. Egy másik pincében, ami beomlott a támadás alatt 60-an fulladtak meg a füstben. A gyári dolgozók közül 214 embernek arra sem maradt ideje, hogy fedezékbe vonuljon, ők a gyárudvaron lelték halálukat.

A Vagongyár épületei annyira megrongálódtak, hogy a háború végéig meg is szűnt az érdemi munka a vállalatnál. A Messerschmitt 109-esek gyártása teljesen leállt, hiszen az összeszereléshez szükséges alapanyagok nagy része teljesen megsemmisült. Komoly károkat szenvedett a hecsepusztai repülőtér is. Óriási bombatölcsérek szaggatták fel a füves kifutópályát, hosszú ideig nem is tudtak gépeket fogadni.

A város több pontján robbantak ezen a napon gyújtóbombák. A lakóövezetekben összesen 532 civil veszítette életét, közülük sok nő és gyerek. Rajtuk kívül negyven ember nyomtalanul eltűnt, hollétükről a mai napig nem tudnak semmit a hozzátartozók.

Aztán az első támadást még számtalan követte. Egészen pontosan, 1945 tavaszáig huszonnégyszer zúgtak fel a légvédemi szirénák a városban, jelezve, hogy jönnek a halált hozó amerikai gépmadarak.

Garamvölgyi Imre