Hírek
2019. December 14. 07:10, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Vagyonvédelemmel kapcsolatos tájékoztatást adtak
![Vagyonvédelemmel kapcsolatos tájékoztatást adtak](/external/image_cache/a/f/0/af0aaeb942b77a06ffcdb45364a9739c.jpg)
A bűnmegelőzési szakemberek Győr történelmi belvárosában felállított információs ponton adtak vagyonvédelemmel kapcsolatos tájékoztatást.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós szakemberei, a Győri Rendőrkapitányság munkatársaival közösen szerveztek vagyonvédelmi tanácsadást 2019. december 12-én a rendőrség Házhoz megyünk! országos programjának keretében, a győri adventi vásár közelében.
A kampányban az érdeklődők információkat kaphattak - többek között - a zseblopások, gépkocsifeltörések, betöréses lopások jellemző elkövetési módszereiről és ezek megelőzésének lehetőségeiről. A rendőrök a felállított információs ponton - az év végi ünnepekkel kapcsolatos jó tanácsok mellett - szaloncukrot is ajándékoztak az embereknek. A programot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által biztosított Mobil Bűnmegelőzési Centrum tette még inkább látványosabbá.
A bűnmegelőzési szakemberek többek között az alábbiakra hívták fel a lakosság figyelmét:
- Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
- Vásárláskor ne tegye pénztárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
- A nyílászárókra szereltessen befeszítésgátlót, amely az ajtó, ablak belökését, befeszítését akadályozza meg!
- Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
- Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!
- Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 09:08, kedd | Helyi
Beemelték a bencés templom huszártornyát, amit még ön sem látott
Helyére került a győri a győri Szent Ignác Bencés Templom huszártornya, amelyet csak a legidősebb győriek láthattak saját szemükkel, ők is pici gyerekként, mivel 1938-ban elbontották.
2024. Július 23. 08:13, kedd | Helyi
Ezért érdemes magyar dinnyét választani
Akár 160-180 tonna görögdinnyét is betakaríthatnak idén a hazai termelők.
2024. Július 23. 07:11, kedd | Helyi
Nyugat-Dunántúlon drágultak a leginkább a szántóföldek
Kétmillió forint fölé emelkedett a szántóföldek hektáronkénti átlagára tavaly: Közép- és Észak-Magyarországon csökkentek, a többi régióban emelkedtek az árak.
2024. Július 22. 09:13, hétfő | Helyi
Pontyokkal gazdagodtak megyei folyószakaszok
Összesen újabb 3900 kilogramm ponty került múlt héten a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének kezelt vizeibe. A telepítések folytatódnak.