Városlista
2022. július 3, vasárnap - Kornél

Blog | InfoSport

2012. Július 30. 07:45, hétfő

Gyönyörű vasárnap

Gyönyörű vasárnap

Csodálatos vasárnapunk volt. Szilágyi Áron kardvívásban megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét Londonban. Ungvári Miklós cselgáncsban a 66 kg-os súlycsoportban ezüstérmes lett. Gyura Dániel szenzációs versenyzéssel negyedik

Először is bocsánatot kell kérnem Szilágyi Árontól, hogy tegnap nem említettem meg nevét az esélyes versenyzők között. Pedig micsoda vívást mutatott be a nap folyamán. A malajziai Ju Peng Ken elleni 15-1-es győzelem még papírformának számít, utána azonban már kőkemény vetélytársak jöttek. Áronnak a nyolc közé jutásért az olimpiai címvédő kínai Csung Man ellen kellett pástra lépnie. A végeredmény sima 15-10-es győzelem. A négy közé jutásért a német Max Hartung próbált a magyar fiú útjába állni, de azt az aszót is sikerült hozni 15-13-mal. Az elődöntőben Szilágyi Áron leiskolázta a többszörös világbajnok orosz Nyikolaj Kovaljovot, a 15-7-es végeredmény önmagáért beszél. A döntőben jött az olasz Diego Occhiuzzi, aki honfitárást, a favorit Aldo Montanot is legyőzte. Szilágyi azonban gyorsan ellépett 8-1-re, s ezután sem hagyott esélyt vetélytársának. A vége 15-8-as magyar győzelem. Az év folyamán sokat hallottunk a hazai vívósport válságáról, csapatban ki sem jutottunk az olimpiára, de egyéniben is csak négy versenyzőnk kvalifikálta magát. Sokan beszéltek a különböző fegyvernemek elmaradottságáról, s arról, hogy a történelmi hagyományokat sutba kell vetni, s új útra kell térni. Szilágyi Áron azonban nagyon jól ötvözte a magyaros fifikát a modernizmussal. A védekezésből indított visszaszúrásaival és dinamikus támadásaival őrületbe kergette ellenfeleit. A mindössze 22 éves magyar kardozó gyorsaságával jócskán a nemzetközi mezőny fölé nőtt. Gratulálok első olimpiai bajnokunknak!

Ungvári Miklós cselgáncsozó is jól versenyzett a tegnapi napon. Két könnyű mérkőzés után a szigorú rendőr hírében álló szlovén Rok Draskics ellen kellett tatamira lépnie, s nagy küzdelemben győzelmet aratott. A lengyel Pawel Zagrodnik is nehéz ellenfélnek bizonyult, ám ellene Miklós egész könnyedén diadalmaskodott. Az elődöntőben következett a mumus Sugoi Uriarte. A harcias spanyol/baszk versenyző azonban kénytelen volt meghódolni a magyar fiú előtt. A döntőben a grúz Lasa Savdatsasvili gyorsan pontot szerzett, majd kibekkelte a mérkőzést. Így Ungvári Miklósnak az ezüstéremmel kellett beérnie, ami szép eredmény.

A nap harmadik szenzációját Gyurta Dániel szolgáltatta, aki újabb egyéni csúccsal negyedik helyet ért el 100 méteres mellúszásban. Dani formája a 200-as finálé előtt több, mint bíztató. A fő vetélytárs Kitadzsimát a rövidebb távon sikerült megelőznie.

Férfi pólósaink 14-10-re kikaptak a szerbektől. Nem elsősorban a vereség, hanem a mutatott játék tölt el szomorúsággal. Támadójátékunk akadozott, védekezésünk a harmadik negyed elejétől szétesett. Korábban a vízből való kiemelkedésben, a fifikás megoldásokban, a gyorsaságban ellenfeleink fölé nőttünk, tegnap azonban mindhárom játékelemben felülmúltak minket déli szomszédaink. A folytatásban ennél lényegesen több kell, hogy legalább a négy közé bejussunk.

Férfi kézilabdázóink nagyot küzdöttek az esélyesebb dánok ellen, ám 27-25-ös vereséget szenvedtek. Remélem, a folytatásban mások ellen is legalább ekkora elánnal fognak küzdeni, s akkor jó eredményt érhetnek el.

Á. I.

Véleményed van? Szólj hozzá!

További bejegyzések a blogban

2012. Augusztus 21. 11:23, kedd | InfoSport

A magyar férfi vízilabda helyzete és jövője

A londoni nyári olimpiai játékokon sportolóink kiugróan jól szerepeltek, ez minden jó érzésű magyar ember szívét büszkeséggel tölti el. A háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda csapat kicsit gyengébb eredményt ért el, hiba volna

2012. Augusztus 12. 14:38, vasárnap | InfoSport

Keresztúton át az olimpiai aranyéremig

Sportolóink messze várakozáson felül teljesítettek a 30. nyári olimpiai játékokon Londonban. Minden jóérzésű magyar ember őszintén örül a sikereknek, azt azonban kevesen tudják, hogy a legtöbb versenyzőnek komoly megpróbáltatáson kel

2012. Augusztus 07. 07:05, kedd | InfoSport

Felébredt az alvó oroszlán?

A Kemény-legények tegnap az amerikaiak ellen ugrottak medencébe. Az előző olimpia két döntőse a meccs eredményétől függetlenül már biztosan a nyolc közé jutott, az összecsapásnak ennek ellenére komoly tétje volt. A győztesnek ugyanis