Vannak olyan könyvek, amelyeket haladéktalanul, azonnal és most rögtön felírnék az összes depressziósnak, kedélybetegnek, életuntnak, elkeseredettnek, maga alatt lévő embernek, vagyis az egész Világnak, mert hatásosabb, mint az összes antidepresszáns és (lelki)fröccs együttvéve.
És az Elveszett próféciák toronymagasan vezetik ezt a listát.
Neil Gailman és Terry Pratchett urak műve, akiknek a tehetsége bőven megugorja a félisteni szintet, de közben mélységesen emberiek maradnak és olyan görbe tükröt tartanak a világnak, az embereknek, hogy azon csak nevetni lehet. És kell is.
Nem bántó, nem gonosz, inkább csúfolódó és pimasz, de mindezt olyan szeretettel és megértéssel teszi, hogy az ember teljesen felenged és helyrezökken.
Mert ez MESE.
Varázslatos, fantasztikus, lélekmelengető, csendesen tanító, és mélységesen emberi. Nincs ennél többre szükség. A történet amúgy is magával ragad és nem ereszt el egy pillanatra sem és mikor a végéhez érsz, akkor sem tudsz mást csinálni, mint nézni magad elé, vagy a plafonra, vagy az égre és örülni annak, hogy ember vagy.
Na de miről is szól ez a könyvbe bújtatott csoda?
Hát a világvégéről.
Illetve annak eljöveteléről.
Ugyanis az Antikrisztus leszületik a Földre, és tulajdonképpen ezzel kezdődik az egész bonyodalom.
Crowley, a démon, és Azrifael, az angyal mindent megtesznek, hogy eleget tegyenek saját feletteseik parancsának, csak hát a Földön eltöltött évezredek során kialakult bennük az a vélemény, hogy köszönik szépen, ők itt jól érzik magukat, és egyáltalán nem akarják, hogy ez az egésznek vége legyen.
De a parancs az parancs, épp csak azt nem sejtik, hogy sikerült saját magukat is átverniük és elindul az elkeseredett hajsza, hogy megállítsák az Apokalipszist.
Azonban nemcsak ők mozgósították magukat, meg a Boszorkányvadász hadsereget (létszám: két fő), hanem az Apokalipszis Négy Motorosa is.
Rajtuk kívül feltűnnek még kétségbeesett tibetiek, akik nem tudják, hogy merre is kéne ásniuk, földönkívüliek zöld, repülő csészealjakon, atlantisziak és még az esőerdők is kinőnek hirtelen. Az egészet csak tovább rontja, hogy Londonból lehetetlen kijutni, hála a körgyűrűnek, meg Crowleynak, aki nagyban gondolkozott és akkor még úgy tartotta, hogy jó ötlet lesz.
Felbukkan rajtuk kívül még jónéhány jóslat, amikkel csak két probléma van: az, hogy pontosak, és hogy senki nem tudja, mit jelentenek. Illetve ez nem egészen így igaz, mert Anatéma Apparát, a boszorkány leszármazottja, mindent megtesz, hogy megfejtse.
És hogy mindeközben mit csinál a 11 éves Antikrisztus, és akit Adam Youngnak hívnak?
Hát egy vidéki kisvárosban történetekkel szórakoztatja a barátait.
A történet befejezéséről csak annyit mondanék, hogy mindenki meg lesz vele elégedve.
Megfogadtam magamnak, hogy nem próbálom meg az összes poént bemásolni, mert akkor az egész könyvet idelinkelhetném, de van egy rész, amit mindenképpen ki akarok emelni, csak ilyen kis kedvcsinálónak, mégpedig Crowley egyéni, ám hatásos növénynevelési módszere. Gyengédebb lelkületű kertészek tuti sírógörcsöt kapnak tőle. Mindenki más röhögőgörcsöt.
Sajnos a könyvet fogalmam sincs, hol tudnátok beszerezni, nekem is úgy küldték át neten, de talán antikváriumokban megéri körülnézni. Végső esetben szervezünk egy tüntetést a magyar könyvkiadás megreformálására, mert tűrhetetlen, hogy nem lehet ilyen szépségeket kapni.