A ma ismert vitaminok mindegyikét a XX. század első évtizedeiben fedezték fel, de létezésükkel kapcsolatban már sokkal korábban is voltak sejtések. A két legérdekesebb talán a B1-vitamin (tiamin) és a C-vitamin (aszkorbinsav) története.

Az izomgyengeséggel, koordinációs zavarokkal, lábízületek fájdalmával járó beri-beri nevű betegség évezredek óta ismert, ma pedig már az is közismert tény, hogy kialakulását a B1 vitamin hiánya okozza. A XIX. század végén egy holland orvos, Christiaan Eijkmann Jáva szigetén végzett a betegséggel kapcsolatos kutatásokat. Az ő elképzelése az volt, hogy a betegséget valamilyen baktérium okozza, amelyet – ki tudja milyen meggondolásból - csirkékben próbált kitenyészteni. Kísérletei nem jártak eredménnyel, vagy legalábbis nem olyan eredménnyel jártak, mint amire számított, viszont észrevette, hogy amikor a csirkéket hántolt rizzsel etették, akkor a beri-berire jellemző tünetek léptek fel az állatoknál, amikor pedig hántolatlan barna rizst adtak a madaraknak, akkor a tünetek enyhültek. Eijkmann munkásságára és saját egérkísérleteire támaszkodva egy 1912-ben közzétett tanulmányában Frederick Hopkins, angol biokémikus jelentette ki először, hogy a táplálékokban olyan kis mennyiségű, ismeretlen anyagok vannak, amelyek feltétlenül szükségesek az egészség fenntartásához.

A vitaminok felfedezéséhez való hozzájárulásáért Christiaan Eijkmannt és Frederick Hopkinst később Nobel-díjjal jutalmazták, annak ellenére, hogy azt a bizonyos titokzatos anyagot egy lengyel biokémikusnak, Kazimierz Funknak sikerült szintén 1912-ben elkülönítenie. Az anyag egy aminocsoportot tartalmazott, ezért Funk elnevezte „vita amine”-nak, amiből a „vita” az életet jelenti, az „amine” pedig a nitrogén jelenlétére utal. Később ugyan kiderült, hogy nem minden vitamin tartalmaz nitrogént, de a név maradt, csak az „e” betűt hagyták el a végéről.

Hasonlóan hosszú múltra tekint vissza egy másik betegség, a skorbut története is. Már az ókorban is ismerték, de különösen a nagy földrajzi felfedezések korában vált jellemzővé, hogy a hosszú, hónapokig vagy akár évekig tartó utakra induló expedíciók legénységét rendszeresen pusztította, gyakran megfelezte a „tengeri pestis”-nek nevezett kór. Az évszázadok során többen is megfejtették a betegség okát, illetve felfedezték az ellenszerét, de akkoriban nem csak, hogy internet, de még nyomtatott sajtó sem nagyon volt, a térerőt pedig még lóval húzták (Bödőcs után szabadon), így aztán viszonylag nehézkes volt az információáramlás, a „felfedezéseket” pedig csak kevesen ismerték meg.

A XVI. században egy Észak-amerikai expedíciója során Jacques Cartier francia felfedező az irokéz indiánoktól kapta meg a betegség ellenszerét, akik a tujafenyő háncsából készített teával gyógyították meg embereit, John Woodall angol sebész pedig az 1617-ben kiadott, „Az orvos kézikönyve” című könyvében az ananász és más gyümölcsök fogyasztását ajánlotta. James Lind skót hajóorvos az 1700-as évek közepén, egy hajóút során már egy egészen komolynak tekinthető, kontrollált kísérletsorozatot is végzett a skorbutos legénység körében, de az „Értekezés a skorbutról” című munkájára csak évtizedekkel később figyelt fel Gilbert Blane, akinek kezdeményezésére a XVIII. század végétől az angol hajók legénységének napi rendszerességgel citromlevet adtak. Hogy a citromban, citrusfélékben és a savanyú káposztában mi az a bizonyos skorbutellenes anyag, egy ideig még megfejtetlen maradt, pedig a már említett Funk doktornak a B1 vitamin izolálása után az volt a hipotézise, hogy további betegségek gyógyítása is lehetséges lesz majd a vitaminok segítségével.

Ez így is lett, nem kellett sokáig várni a következő vitamin felfedezésére. Miközben az 1930-as évek elején két amerikai biokémikus, Joseph Svirbely és Charles Glen King azon veszekedtek, hogy melyikük találta meg a gőzerővel keresett C-vitamint, Szent-Györgyi Albertnek paprikából sikerült nagy mennyiségben kivonnia azt, és elsőbbségét a Nobel-díj bizottság is kézzel fogható módon ismerte el.

A vitaminokat, felettébb fantáziadús képzelőerőről tanúbizonyságot téve, Elmer Vernon McCollum, amerikai biokémikus javaslatára kezdték az ABC betűivel megkülönböztetni. Úgy tűnhet, mintha némelyik betűt nem ismerték volna a névadók, de ez természetesen nincs így, csak „menet közben” néhány vitaminról kiderült, hogy nem az, aminek elsőre látszott. Pl. az F-vitaminnak nevezett anyagról kiderült, hogy tulajdonképpen nem is vitamin, hanem zsírsav, a H-vitaminról megállapították, hogy azonos a B7-vitaminnal, az M-vitamin pedig nem más, mint a folsavként is ismert B9-vitamin. A „B” betűsök egyébként is sok galibát okoztak. A „B” betű több vitamin-módosulatot takar, egy egész vitamincsoportot jelöl. Eredetileg a másodiknak felfedezett vitamint (tianin) nevezték el B-vitaminnak, később a riboflavin felfedezése után az addigi „B-vitamin” nevet megváltoztatták „B1”-re és a riboflavin lett a „B2”. Azután rájöttek, hogy a B1 az valójában nem is egy, hanem két vitamin, tiamin és niacin, ezért a tiaminnál megtartották a B1 nevet, és mivel a B2 már foglalt volt, így a niacin lett a B3. Némelyik B-vitaminról, az F-vitaminhoz hasonlóan kiderült, hogy nem is annyira vitamin, ezért aztán a B4, B8, B10, B11, B13, B15, B16 és B17 már nincs is a „vitaminlistán”.

Az, hogy valami vitamin vagy sem, természetesen önző módon az ember szemszögéből van meghatározva. Van ugyanis olyan vitamin, amelyeket számos állatfaj képes szintetizálni, vagyis más anyagokból előállítani a szervezete számára, az ember pedig nem. Az aszkorbinsavat (C-vitamin) az ember, a főemlősök, a tengeri malac (lehet, hogy az is rokon?) és néhány madárfaj kivételével az állatok többnyire glükózból szintetizálják. Nekünk tehát vitamin, az állatok nagy részének nem.

A D-vitaminnak is megvan a maga érdekessége, egyik formája a kolekalciferol (D3-vitamin) a napfényben lévő UV-B sugárzás hatására a bőrben keletkezik az emberi szervezetben megtalálható előanyagból. Ezt tudva nem olyan nagy csoda, hogy a Közel-Keleten, az életük nagy részét csadorban töltő nők között jelentősen több a D-vitamin hiányos. Vannak egyébként szakemberek, akik a D-vitamint nem is vitaminnak, hanem hormonnak tartják.

A vitaminok titokzatosak, érdekesek és nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára, de nem csodaszerek. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak a különböző vitaminkészítmények és sokszor nagyobb az elvárás velük kapcsolatban, mint amire valójában képesek. Hajlamosak vagyunk kisebb-nagyobb bajainkat vitaminhiánnyal magyarázni, aztán csak kapkodjuk be a jól marketingelt multivitaminokat. Nem valószínű, hogy ez a pénztárcánk beltartalmán kívül másban is komolyabb károkat okozna, de azért, ha életelixírként, rákgyógyszerként meg a csodálatos gyógyulás szereként hirdetnek egy vitaminkészítményt, akkor jobb, ha sürgősen elkezdünk gyanakodni.

Telefonszám: 06/20-208-53-67

Email: novakpeter@nutriexpert.hu

Weboldal: nutriexpert.hu

Facebook: Novák Péter, táplálkozási tanácsadás