Városlista
2024. október 1, kedd - Malvin

Hírek

2010. Március 24. 13:32, szerda |

Kisebb ütemben fogy a magyar

Az előzetes adatok szerint 2010 januárjában bár kevesebb gyermek született, mint 2009 első hónapjában, de a halálozások száma is jóval alacsonyabb volt, így a természetes fogyás is csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH

2010. Március 24. 13:30, szerda |

Ki mond igazat kvótaügyben?

Egyre jobban sántít a magyar szén-dioxid-kvóták eladásának ügye. Piaci szakértők szerint több ponton nem valószínű, hogy az események úgy történtek, ahogy azt Molnár József, az ügyletet lebonyolító Környezetvédelmi és Vízügyi M

2010. Március 24. 12:36, szerda |

Már csak alig jegyet venni a Deep Purple billentyűsének győri koncertjére

Csütörtökön koncertezik a Richter teremben John Lorddal (képünkön) a Győri Filharmonikus Zenekar. A világsztár ma este már találkozik a társulattal, délelőtt még nélküle próbáltak a művészek. Információink szerint ha csak korlátoz

2010. Március 24. 12:36, szerda |

Már csak alig jegyet venni a Deep Purple billentyűsének győri koncertjére

Csütörtökön koncertezik a Richter teremben John Lorddal (képünkön) a Győri Filharmonikus Zenekar. A világsztár ma este már találkozik a társulattal, délelőtt még nélk

2010. Március 24. 10:46, szerda |

Húsvéti tippek, ötletek

A karácsony után a húsvét az év másik nagy ünnepe. Azonban már rég elfelejtettük, hogy valójában mit is kellene ünnepelnünk – ehelyett sütünk, főzünk, takarítunk, barkácsolunk, vásárolunk, elutazunk stb. Továbbá mértéktelenül

2010. Március 24. 10:46, szerda |

Húsvéti tippek, ötletek

A karácsony után a húsvét az év másik nagy ünnepe. Azonban már rég elfelejtettük, hogy valójában mit is kellene ünnepelnünk ehelyett sütünk, főzünk, takarítu

2010. Március 24. 10:00, szerda |

Harc az iskolai erőszak ellen: Ebigél a győri diákoknak is segít

Van kihez fordulnod címmel szervezett kedden szakmai tanácskozást Győrben a területi integrált szakképző központ. A konferencián a diákok, elsősorban a serdülő korban lévő gyermekek lelki-pszichiátriai problémáival foglalkoztak, és ism

2010. Március 24. 10:00, szerda |

Harc az iskolai erőszak ellen: Ebigél a győri diákoknak is segít

Van kihez fordulnod címmel szervezett kedden szakmai tanácskozást Győrben a területi integrált szakképző központ. A konferencián a diákok, elsősorban a serdülő korban lévő gye

2010. Március 24. 09:00, szerda |

Bejárás a Jedlik hídnál

A Szigetet Révfaluval összekötő új híd építése kapcsán tartottak bejárást a lakosság részvételével és Borkai Zsolt polgármester vezetésével 2010. március 23-án. A kedd délutáni séta a Termálfürdő bejáratától indult, ahol dr.

2010. Március 24. 09:00, szerda |

Bejárás a Jedlik hídnál

A Szigetet Révfaluval összekötő új híd építése kapcsán tartottak bejárást a lakosság részvételével és Borkai Zsolt polgármester vezetésével 2010. márc

2010. Március 24. 08:00, szerda |

A választás napján lép pályára a román Oltchim Valcea a Győri Audi ETO ellen

Április 11-én és 18-án játssza a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjét a Győri Audi ETO KC a román Oltchim Valcea ellen. Az európai szövetség (EHF) honlapjára kedden került fel, hogy az előző idényben finalista magyar bajnok ápr

2010. Március 24. 08:00, szerda |

A választás napján lép pályára a román Oltchim Valcea a Győri Audi ETO ellen

prilis 11-én és 18-án játssza a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjét a Győri Audi ETO KC a román Oltchim Valcea ellen. Az európai szövetség (EHF) honlapjára kedden