Hírek
2016. Április 22. 07:48, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti
El akarta gázolni a rendőröket, autójukat összetörte egy férfi Zalában
Szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak, majd elmenekült a rendőrök elől Türjén egy 20 éves férfi, aki később csaknem el is gázolta az őt megállítani akaró rendőröket
- számolt be az esetről a Zalai Hírlap online kiadása csütörtök este. A lap Pirger Csabának, a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjének közlése alapján arról írt, hogy a rendőrök kedden Türjén intézkedni próbáltak az autót vezető 20 éves férfival szemben, akinek autóján egy másik járműről származó német rendszám volt.
A rendőrök szirénázva jelezték szándékukat, majd a férfi kocsija mögött néhány méterrel megálltak. Még nem szálltak ki, amikor a fiatal hátramenetben nagy sebességgel belehajtott a rendőrautóba, amelyben mintegy félmillió forintos kárt okozott.
A rendőrök nem sérültek meg, a férfi után hajtottak, de az autó sérülése miatt csak Zalabérig jutottak. Rövid időn belül feltűnt a fiatal visszafelé tartó autója, amelyet szabályos karjelzéssel próbáltak megállítani. A mintegy 130 kilométeres sebességgel feléjük száguldó autó vezetője azonban nem állt meg, a rendőröket csak azért nem tudta elgázolni, mert félreugrottak.
A férfit később elfogták és kezdeményezték előzetes letartóztatását - többször volt büntetve, jelenleg is végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, nincs jogosítványa, közúti közlekedési szabálysértések miatt már több eljárás folyt ellene. A mostani tette miatt hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, egyedi azonosítójellel való visszaélés és rongálás miatt indult vele szemben eljárás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.