A Bádogember elment Óz földjének híres-neves szívkereskedésébe, ahol a szívtelenek, válogathatnak különböző méretű, formájú, színű, szívek közül. Különös hely volt ez a bolt egyfajta evolúciós kiállítása az emberi érzelmeknek; csakhogy itt a lelki fejlődés útjai nem különíthetők el időben egymástól; mint ahogyan a majom és az ember is itt élnek egy időben; a karrierista anya és a jógi is itt élnek a jelenben. Mindkettejüknek megvan a lehetősége, hogy élvezze a napfényt, felolvasson a vak idős úrnak a szomszédban és nevessen a hentes viccén, aki egy csöppnyi humort csempészett a napunkba. Mindkettejüknek adott az esély rá, hogy kinyissa a szívét beengedje a fényt és megtanulja a leckéket amelyeket az élet ad fel mindnyájunknak, attól függően hogy éppen önzetlenséget vagy kitartást, esetleg szeretetet kell tanulnia főhősünknek.

Egyszóval sokféle életről árulkodtak az ott kiállított darabok. A bádogember szemügyre vette az összeset és belátta, hogy nagy különbség van ember és ember között. A szívek nemcsak külsőségükben különböztek, hanem előző gazdájuk élete, tapasztalatai, gondolatai, érzései is beleivódtak szöveteikbe. Az eladó felajánlotta a bádogembernek, hogy szívesen körbevezetné és elmesélné ezeknek a szíveknek a történetét, hogy főhősünk könnyebben tudjon választani. A kereskedő rengeteg anekdotát mesélt portékáiról, mindegyiknek megvolt a maga története, a hálával, gyűlölettel, az önzetlenséggel, megbocsájtással és a szeretettel átitatott darabok között sétálva megismerte ennek a különös szervnek sok fajtáját.
A sok kiállított darab közül nem volt nehéz választania a bádogembernek. A Leggyönyörűbb legnagyobb rózsaszínű szívet választotta, ami majdhogynem fel akart robbanni annyi szeretet és boldogság töltötte el ezt a darabot.

A kereskedő elregélte, hogy a szív eredeti gazdájánál jobb és boldogabb embert életében nem ismert. A férfi őrülten szerette a feleségét, és a gyerekeit, sok időt töltött velük. Az ember egy lovardát üzemeltetett, ahol az állatok és az emberek idilli szimbiózisban éltek egymással. Az ember nyári estéken áthívta a környező tanyákon élő felnőtteket és gyerekeket, és hatalmas tábortűz mellett beszélgettek hajnalokig, mikor pedig nagyon jókedvükben voltak hangosan énekeltek egész estén át. A környező tanyákon élők, nagyon szegény népek voltak, és mikor nem volt mit enniük egyik – másik családnak; a férfi odacsempészett egy- egy kenyeret, szalonnát az éhező családok küszöbére az éj leple alatt. A férfi maga sem volt gazdag ember, hét gyereket neveltek a feleségével, de annyi ennivalójuk mindig volt, hogy enni tudjanak, és még azt a keveset is, amikor csak tudták megosztották másokkal. Kevés az ilyen ember, aki egész életét úgy éli, hogy szeretet lobog a szívében és minden cselekedetét a szeretet, az önzetlenség és a hála vezérli.

-Hát így öltöztette minden nap díszbe a szívét ez a férfi. Ezért ez itt a legféltettebb kincsem az összes darab közül. De szívesen odaadnám egy olyan valakinek, aki méltó lenne a szív gazdájának. Szerinted érdemes lennél arra, hogy ez a szív pumpáljon életet olajozott zsigereidbe?- kérdezte a kereskedő.

- Nem ígérhetem, hogy a nyomába érek majd ennek az embernek, de azt fogadom, hogy minden gondolatommal és tettemmel azon leszek, hogy ezt helyet jobbá tegyem. Minden nap mosolyt küldök majd a világba és jókedvet, amely beindítja a Földet forgató vaskerekeket és remélhetőleg egy napon körbeér majd ez az üzenet a világban.