Sok olyan osztálytársam volt, akik már gyerekkoruktól kezdve céltudatosan eveztek az álmuk felé. Akiknek mindig biztos válaszuk volt a kérdésre: „Mi leszel ha nagy leszel?” Vannak akik biztos léptekkel tartanak céljuk felé, és egyszer tényleg kiváló orvos, virtuóz zongorista, vagy ünnepelt rocksztár lesz. És van a másik csapat, amelybe én is beletartozom. Mi minden héten szakmát váltottunk, az „Amerikál jöttem című játék összes szerepkörébe belebújtunk. Ahogy felcseperedtem rájöttem az étteremben a pörgés nem olya buli egy életen át, az Indiana Jones élethez pedig legtöbbször nem elég egy hátizsák.

Vannak akik pánikba esve kezdik kutatni a helyüket a világban, küldetést, hivatást vadásznak; példakép után sóvárognak. Közeleg a szakma választás. Ilyenkor egy tinédzser azonban nem biztos hogy tud dönteni hátralevő életéról, hiszen vajmi keveset tapasztalt még az igazi életből, és egyébként is jobban foglalkoztatják a barátok, szerelmek, népszerűség és a bulizás. Egy életre szóló döntést túl súlyosnak érez, elodázza, amíg a döntés küszöbére érkezvén határoznia kell. Innen pedig következik a sodródás, elvégezni az iskolát, elhelyezkedni a szakmában stb…

Mi van olyankor, ha valaki út közben ráeszmél hogy egy kicsit eltévedt? Rossz peronra ment és rossz vonatra szállt?
Maradjunk a vonaton had vigyen akár a világ végére?
Vagy leszállunk és új jegyet váltunk?
Az sem szép dolog ha másoknak hazudunk, de az önbecsapás a világ legbutább dolga.

Sokkal könnyebb és élvezetesebb úgy harcolni, hogy valóban a saját álmaidat éled, és nem a megfelelni akarás teszi fel a csomagodat az induló szerelvényre. Ha ez pedig megtörtént, ráeszmélve a történtekre szállj le. Nagy bátorság kell egy ilyen lépéshez, de ez esetben nem feltétlenül igaz a mondás hogy „jért utat járatlanért el ne hagyj.” Inkább invesztáljunk abba a bölcsességbe miszerint „bátraké a szerencse”.

Fotó: Nagy Péter / Streetphoto Győr/

Ha szeretnél tanácsot kérni lélekbvártól írj a lelekbuvar.infogyor@gmail.com e-mail címre.