Városlista
2022. július 5, kedd - Sarolta, Emese

Blog | lélekbúvár

2012. Július 21. 14:12, szombat

Gyász és aggodalom a szeretteinkért.

Gyász és  aggodalom a szeretteinkért.

Talán a véletlen? Vagy talán maga a sors akarta, hogy az első cikk amit meglátok az interneten az egy segítséget kínáló oldal legyen?

Kedves Lélekbúvár,

Mostanában kicsit úgy érzem összecsapnak a hullámok a fejem felett, több probléma is itt tornyosul előttem , amikkel meg kell hogy küzdjek. Az egyik nagy akadály, amin túl kell, hogy lépjek, az az, hogy a nevelőapám eléggé önpusztító életet folytat. Dohányzás mértéktelenül, zabálások esténként és néha egy kevés minőséginek nem mondható alkohol. Az illető 64 éves és én nagyon szeretem, de egyszerűen nem hajlandó változtatni az életvitelén. Mostanra már többször is műtötték a szívével az erei teljesen el vannak záródva. Ma reggel 218/130 volt a vérnyomása. Rettenetesen aggódom érte. Tudom, hogy ez nem az én életem, de ha valami történik az az én életemet is igencsak befolyásolja. Esténként úgy alszom el,hogy hallgatom, hogy horkol e még a másik szobában. Reggelente pedig felmegy a pumpa bennem, amikor fehérkenyeret eszik zsírral és zsírral és szalonnával. Ez kihat most már a mindennapjaimra, minden egyes percre.

Mikor pedig azt kérdezem:
-Le fogsz szokni?
-Igen.
-És mikor?
-Majd...
Teljesen reménytelennek érzem ezt a dolgot. Ami pedig még jobban bosszant, hogy ő agykontrollt végzett, spiritualitásban jártas, és tudja, hogy milyen ereje van az agynak. Mégis ezt csinálja.

Fotó: Nagy Péter

Kezdek elfáradni a folyamatos figyelésben. A gyomorgörcsök napi tapasztalása sem egy leányálom...
Hogyan lehetne mégis túllépni ezen? Hogyan? Ha az ember nem maga miatt szokik le,vagy csinál akármit is, az úgy nem hatásos, hogy érjem el, hogy ő is akarja az egészséget...? Hiszen ilyen idős embereket a megszokásaiktól nem lehet megfosztani. Vagy talán mégis?

A másik probléma...illetve próba...

A barátom elveszítette a legjobb barátját. A fiú leukémiás volt és már nem bírta. Elment. Mivel én hiszek a reinkarnációban meg az élettel vállalt feladatokban, így nem könnyen, de könnyebben fogadom el a halált. Nos, a barátom pedig az a csendben örlődő típus. Nem beszéltünk a barátjáról szinte semmit, és amúgy sem az beszédes típus. Én dolgozom, és korán kelek, ő nem dolgozik és későn kel. Így gyakorlatilag a programjai miatt, amit csinál magának, hogy felejtsen, a párkapcsolatunk csak az együttalvásból áll az utóbbi hónapban. Őt nem érdekli semmi. Én törődésre vágyom, odafigyelésre, tudom, hogy ő is. Most viszont úgy tűnik, mintha nem akarna velem lenni.
Sosem volt a figyelmesség mintaképe, de mióta dolgozom, annyira sem az, mint előtte. Természetesnek veszi, hogy én mindig „úgyis ott leszek” Mert ez számára teljesen magától értetődő. Én szeretem, de ha nem nyílik meg egy 5 éves kapcsolatnak ilyen dolgokban sem, akkor lépni kell. Én viszont nem vagyok bátor. Én nem tudok lépni. Mert szeretem...

Fotó: Nagy Péter

Kedves levélíró!
Valóban nehéz időszak közepén állsz. Ilyenkor az ember valóban úgy érezheti hogy „összecsapnak felette a hullámok”, és hiába keres kiugró sziklát, egy mentőcsónakot vagy egy tutajt a közelben, valahogy a nagy vihar eltakar előle mindent, a megoldást is. Azonban nem véletlenül állít az élet ilyen megpróbáltatások elé. Tanulnivalót tartogat számodra, ezért ezeket az akadályokat is akármilyen fájdalmasak és félelmetesek örömmel kell fogadnod, hiszen ez egy lehetőség arra, hogy nemcsak Te, de a környezeted a szeretteid is változzanak. A megoldás a problémáidra pedig nem más mint a : SZERETET.
Banálisnak hangozhat így kimondva, hiszen manapság az emberek egyre inkább szeretik eltitkolni az érzéseiket, és furcsának, sőt egyenesen lehetetlennek tűnik kimondani érzelmeinknek árjait, sokszor magunk sem tudjuk megfogalmazni milyen folyamatok játszódnak le bennünk. Azonban egy érzést mindannyian kell hogy ismerjünk, hiszen enélkül nem is lenne ember az ember nem létezne semmi. Éppen ennek a valaminek a hiánya gerjeszt világháborúkat és egyéb szörnyű katasztrófákat, nemcsak globális de egyéni szinteken is. Azonban ahogy ez az írásodból is látszik, a Ti családotokban létezik a szeretet, csak nincs konkrétan kimondva, nincsen „gyakorolva”. Egy háztartásban éltek fontosak vagytok egymásnak, de milyen gyakran szerveztek közös programokat? Esténként lefekvés előtt hogy köszöntök el egymástól? Csak először nehéz kimondani, az első lépés után minden megy majd magától, persze részt kell vállalnia mindenkinek a munkából. Azt tanácsolom, hogy kis dolgokkal kezd, és ne támadással állj neki ennek a feladatnak. Egy apró rendszeres családi program, mint például egy esti félórás családi séta kezdetnek tökéletes. A séták alkalmával kicsit jobban kimutathatjátok az érzéseiteket, többet beszélgethettek egymással, és talán könnyebb lesz rávezetni a nevelőapukádat, hogy az életmódváltás nem csak az ő életének sorsdöntő folyamata, hanem egy egész családnak nagyon fontos!

Fotó: Nagy Péter


A barátod problémájával kapcsolatban nagyon türelmesnek kell lenned. Valóban könnyebb úgy, hogyha az ember tud beszélni valakivel, és ez esetben az tűnhet evidensnek hogy ez a személy Te vagy. Sajnos azonban a legtöbb fiút kicsi korától kezdve arra szoktatják, hogy nem szabad kimutatni az érzéseit. Nem szabad sírni, ha elesik és felhorzsolja a térdét, és nem szabad kimutatni azt sem, hogyha fáj hogy az anyjától kapott egy pofont, vagy megverték őt az iskolában. Ez a Legtöbb férfinek beleivódik a személyiségébe, és később nagyon nehéz ezen változtatni, persze lehet rajta dolgozni, hiszen „lehetetlen nem létezik!” Ez a fájdalmas életszakasz neki is egy nagy megpróbáltatás, de ugyanúgy a kapcsolatotoknak is az , sőt neked, mint egyénnek is egy újabb feladat. Próbálj türelmes lenni. Mondd el a párodnak, hogy bármiben számíthat rád (még akkor is Ő ha tudja ezt), és hogy veled bármikor beszélhet erről ha készen áll rá. Ha egy év múlva jön el az az idő, akkor is ott leszel neki. Biztosan ő is érzi, hogy elhanyagol az utóbbi időben emiatt, illetve nem tudtok együtt lenni. Kemény dió egy zárkózott fiú, de tudod már, hogy mivel lehet feltörni a héjat. Mondd el az érzéseidet, hogy igyekszel türelmes lenni TÜRELMET TANULNI, de neki is tanulnia kell, méghozzá azt hogy ne féljen segítséget kérni, és jobban kimutatni az érzéseit. Mert ettől nem gyenge férfi. Ettől ember. Ha azonban ahogy fogalmaztál az őrlődő utat választja, akkor is maradj vele elnéző, nagyon kemény lelki folyamatoknak kell lejátszódnia benne, de ha végigment ezen az úton és elérkezik az elválás és belenyugvás szakaszába, ahol már szép emlékként gondol a barátjára, akkor a Ti problémátok is megoldódik majd. Ehhez ajánlanék még neked egy weblapot, itt jobban utána tudsz nézni min is megy keresztül a szerelmed, és talán megértőbb tudsz lenni vele szemben.

//www.hogyankell.hu/Feldolgozni_a_hal%C3%A1lt


A legjobbakat kívánom, remélem hamarosan sikerrel veszitek a családoddal együtt az akadályokat!

Ha Szeretnél Te is tanácsot kérni, írj a lelekbuvar.infogyor@gmail.com e-mail címre!

Véleményed van? Szólj hozzá!

További bejegyzések a blogban

2012. Október 11. 17:18, csütörtök | lélekbúvár

Kirándulás apu fejében...

Problémáink mindig lesznek. Ugyanakkor különös, hogy ez az egyik kulcsa a boldogságnak. Vagy elfogadjuk ezt és a problémákkal megküzdünk, az örömökért pedig duplán hálásak leszünk, vagy harcolunk ellene és megkeserítünk minden egyes

2012. Szeptember 20. 20:35, csütörtök | lélekbúvár

Lunáris prizma változtass át engem!

.... és a világ újra és újra megmenekült. Hála... ...nem nem a pindúr pandúroknak.. hanem nekünk.

2012. Szeptember 16. 10:37, vasárnap | lélekbúvár

Segítsünk egy anyának

Tremmelné Kiss Ildikó egy 49 éves anya. Két gyermekével él együtt, Attilával és Ildikével. Ildike halmozottan sérült 32 éves lány, akinek a születése után egy évvel később vették észre az orvosok, hogy baj van.