Mindig is problémám volt azzal, hogy valamibe belekezdtem nagy lelkesedéssel, de a kezdeti löket hamar alábbhagyott a nehézségek, gátak láttán meghátráltam. Újra és újra előfordult ez velem. Azt kívántam bárcsak több kitartás lenne bennem és bár ne adnám fel a dolgokat olyan hamar.

És erre az élet erre azt mondta hogy jó. Kapsz újabb lehetőségeket. És amint megoldottad az egyik feladatot jöhet a következő. Kicsiben kezdtem és hamarosan legmerészebb és legnagyobb álmaim kapujában állok. És csak egy dolgom van. Nem futamodhatok meg, nem hátrálhatok a nehézségek, problémák kihívások elől, mert visszaesem oda ahonnan kezdtem vagy még lejjebb. Nem nézhetek vissza. Csakis előre. Megtanultam kitartani még akkor is mikor minden porcikám tiltakozik,mert olyan könnyű lenne csak úgy feladni, még akkor is mikor nem látom mi vár rám a „Sötét Éjszakában”, melyik fa mögül ugrik ki elém egy félelmetes szörny akinek a legnagyobb fegyverei a félelem a bizonytalanság és a kétségbeesés valamint a kísértés arra hogy visszafordulj.

Hirtelen ha arra gondolok ki ültette el bennem annak a magját hogy mikor a legnehezebb mikor alig kapok levegőt akkor kell a legkeményebben küzdeni és továbbmenni gimnazista tesitanárom szavai csengenek vissza a fülembe.
„Amikor úgy érzed minden tagod fáj, minden levegővételért harcolnod kell, és mindjárt összeesel, akkor kell hogy összeszedd magad és továbbfuss, onnantól ér egyáltalán valamit az egész.”

A legtöbb embernek egyik fő feladata hogy megtanuljon küzdeni és kitartani az életben, és ha megszerezted ezt a küzdőszellemet a sors majd megajándékoz kisebb nagyobb álommorzsáiddal átszakíthatod életed vágyainak célszalagját. Madách Imre mondatával zárnám ezt az újabb lelkifröccsöt.

„Mondottam ember küzdj és bízva bízzál.”

Fotó: Nagy Péter