Dóri barátnőm mondta egyszer mikor egy újabb „álomállás” nem jött össze: - „ Most mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom, mert a Timi azt mondta, hogy nem szabad sajnálni senkit; azzal csak ártunk neki, és én csak jót akarok neked.”

Hogy mi történik akkor mikor fuldoklunk az önsajnálatban? Mikor tudatosan sajnálod magad, és csak azon mérgelődsz, hogy másoknak miért mindig jobb mint neked, addig ez az óriási fa eltakarja előled az egész erdőt, a lehetőségek és megoldások rengetegét.

És mi van akkor, mikor tudattalanul benned szunnyad az önsajnálat, és váratlan pillanatokban tör ki belőled a zokogás és a mély kétségbeesés hogy most mi lesz? Hogyan tovább? De a mindennapokban próbálod eltemetni magadban az aggályokat, a sérelmeket. De ezek az elültetett magok egyszercsak kiburjánzanak és a gaz ellep. Nincs más lehetőség, ki kell gazolni. A lelked legmélyebb bugyrait is. Hogy tudd minden azért és úgy jó, ahogy történt. Én is tudom most már, hogy milyen jó hogy a munkában megkaptam a fejmosást, hiszen elvezetett idáig, egy újabb fontos állomásra lelkünk berkeiben.

Fazi barátnőmet kérdeztem még egyszer mikor éppen nyíltam sajnáltam magam, hogy nyugtasson meg nem fogok a szabadon kószáló bolondok közé tartozni ettől, azokhoz a bolondokhoz, akik saját maguk csinálnak őrületet az életükből, éppen a fent említett dolog miatt. Fazikám megnyugtatott: Mi legalább tudjuk, hogy abban pillanatban nem vagyunk önmagunk. Kicsit elmerülünk ebben a jóleső siránkozásban, egy pár pillanatig, de nekünk mindig ott van egy tutaj, egy viharvert csónak vagy legalább egy deszkadarab, amibe meg tudunk kapaszkodni. És ez a mentőöv nem más mint hogy tudjunk értékelni és hálásak lenni a jutalmakért és a tanításokért egyaránt, és várjunk életünk folyásában egy újabb csodálatos fordulatot.

Ha szeretnél tanácsot kérni írj bátran a lelekbuvar.infogyor@gmail.com e-mail címre!

Fotó: Nagy Péter

Peti képeit megtekintheted a facebookon is:

//www.facebook.com/pages/Streetphoto-Gy%C5%91r/280789551941759