Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Május 11. 13:42, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: InfoGyőr

Megújították a szerződést

Megújították a szerződést

2002 októberétől datálódik az az együttműködési megállapodás, ami a Győr- Moson- Sopron Megyei Önkormányzat és az Értelmileg sérültek és Segítőik Egyesületének közös munkáját szabályozza. A nyolc éves dokumentumot szerdán ú

Dr. Szakács Imre a Megyei Közgyűlés elnöke a dokumentum aláírása előtt elmondta, hogy sajnos anyagilag nem tudja az egyesületet támogatni a közgyűlés, hiszen a kötelező feladataikra sem tudnak elegendő pénzt kiszorítani a büdzsében. Ennek ellenére mindenben támogatják az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó társaság munkáját. Hozzátette, hogy az elmúlt években kiderült, hogy az egyesület, aminek taglétszáma meghaladja az ezerháromszáz főt, kitűnő partner. Önfeláldozó munkával igyekeznek szebbé és teljesebbé tenni a sérültek életét.

Tóth Jánosné az egyesület elnöke hozzátette, hogy kiemelt fontosságú számukra a megyei partnerség, hiszen az önkormányzat terveiben bérleti díj nélkül rendezhetik meg közgyűléseiket, konferenciáikat, a Megyei Önkormányzat aulájában pedig szintén ingyen mutatkozhatnak be tárgyaikkal, festményeikkel azok a tehetséges értelmi fogyatékos fiatalok, akik egyébként soha nem állhatnának a nagyközönség elé.

A most aláírt megállapodás 2014. december 31.-ig kötötték meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.

2024. Augusztus 18. 08:30, vasárnap | Bulvár

Ifj. Schobert Norbert tartalékos katona lett

A tartalékos kampányban olyan fiatalokat várunk, akik tenni akarnak hazájukért.

2024. Augusztus 18. 08:29, vasárnap | Sport

Állami kitüntetést kapott Gyulay Zsolt és Gulyás Michelle

Állami kitüntetésben részesült Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, valamint Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó.

2024. Augusztus 18. 08:28, vasárnap | Belföld

Augusztus 20. - Egyedülálló drónshow várja a közönséget kedden

Ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még látványosabbá az idei Szent István-napi tűzijátékot, a szervezők több mint egy éve készülnek a produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tisztele