Hírek
2010. Március 08. 06:25, hétfő |
Nem apad a belvíz
Nem változott jelentősen az elmúlt napokban a belvízzel elöntött területek nagysága itthon, továbbra is körülbelül 165 ezer hektár van víz alatt. Szakemberek szerint a következő napokban sem lesz komoly változás. Az árvízhelyzet már l
2010. Március 08. 06:21, hétfő |
Sikerrel zárt a 33. Utazás Kiállítás
Sikerrel zárt a Hungexpo Zrt. által rendezett 33. Utazás Kiállítás és az azzal egy időben tartott további hat szakkiállítás, csak a vasárnap délutáni bombariadó gátolta meg, hogy idén a látogatók száma meghaladja a rekordot jelentő 6
2010. Március 08. 06:18, hétfő |
Máig homály fedi szent ereklyénk eredetét
A Szent Korona a magyar államiság egyik legfőbb jelképe. Eredetének pontos története azonban máig nem ismert, a legtöbb történész szerint a 12. század végén állították össze. „Magyar ereklyék és jelképek” sorozatunk negyedik rés
2010. Március 07. 15:19, vasárnap |
A tizedik emeletről vetette le magát egy 79 éves asszony Győr-Marcalvárosban
A tizedik emeletről kiugorva vetett véget az életének egy idős asszony vasárnap reggel nyolc óra után Győr-Marcalvárosban. A nyomozók és az orvos-szakértő idegenkezűségre utaló körülményt nem találtak, a 79 éves asszony vélhetően
2010. Március 07. 15:19, vasárnap |
A tizedik emeletről vetette le magát egy 79 éves asszony Győr-Marcalvárosban
A tizedik emeletről kiugorva vetett véget az életének egy idős asszony vasárnap reggel nyolc óra után Győr-Marcalvárosban. A nyomozók és az orvos-szakértő idegenkezűségre utal
2010. Március 07. 15:15, vasárnap |
Visszavágott a Sevillának és odavágott a Barcának a Real
Szenzációs hajrában fordított kétgólos hátrányból a Real Madrid a negyedik helyezett Sevilla ellen a spanyol bajnokság 25. fordulójában. A szombat esti 3-2-es sikerrel megőrizte száz százalékos hazai mérlegét. Kihasználva a Barcelona al
2010. Március 07. 15:12, vasárnap |
Újra Csináljuk a fesztivált!
Vadonatúj évaddal jelentkezik vasárnap este a Csináljuk a fesztivált! A zenés műsor a STORY TV4-n folytatja sikersorozatát, ahol ezúttal a külföldi filmslágerek versenyeznek a nézők kegyeiért. Bár a Csináljuk a fesztivált! elsősorban a
2010. Március 07. 15:05, vasárnap |
Saját apja döfte belé a kést
Jelenleg is kórházban ápolják azt a fiatalembert, akit saját apja döfött le ittas állapotban Csökölyön - értesült a HavariaPress. A somogyi településen szombat este alakult ki csaknem végzetesen elfajuló vita egy család két tagja közt,
2010. Március 07. 14:51, vasárnap |
Gyerekei előtt verte és fojtogatta az asszonyt
Őrizetbe vették a rendőrök azt a Vas megyei férfit, aki három gyermekük szeme láttára verte össze feleségét, illetve az asszony védelmére kelő egyik gyereket - jelenti a HavariaPress.
2010. Március 07. 14:48, vasárnap |
685 ezres áramszámlát kapott a házaspár
685 ezer forintos villanyszámlát kapott két nyugdíjas Tatán. A házaspár egy 40 négyzetméteres üdülőben lakik, azt állítják, csak néha használnak villanyradiátort. A szolgáltatónál azt mondják: nem tévedésről van szó, két éve se
2010. Március 07. 14:45, vasárnap |
Nem húzták ki a gödörből a kórházakat
Az adósság rendezésére sem volt elegendő a kórházaknak a januárban átutalt pluszfinanszírozás. Az intézményvezetők szerint gyakorlatilag csak annyi történt, hogy egy hónappal hamarabb kapták meg az amúgy is járó finanszírozást. A cs
2010. Március 07. 07:49, vasárnap |
Szombat esti közúti balesetek
Szombat este két jelentős közúti baleset történt. A 83-as úton frontálisan ütközött egy Golf és egy Escort. A baleset négy sérültjét a tűzoltók lángvágóval szabadították ki a tetejére felfordult gépjárművekből. Egyikük életé
2010. Március 07. 07:49, vasárnap |
Szombat esti közúti balesetek
Szombat este két jelentős közúti baleset történt. A 83-as úton frontálisan ütközött egy Golf és egy Escort. A baleset négy sérültjét a tűzoltók lángvág