Hírek | Belföld
2010. Március 22. 13:43, hétfő |
Számla nélkül gyártotta volna le Adómanót
Nyolcszázezer forintért gyártat Adómanókat az APEH. Az adóhatóság a 400 darab plüssbabával a közteherviselést akarja népszerűsíteni – tudta meg a Magyar Nemzet.
2010. Március 22. 07:20, hétfő |
Mi kell a jó párkapcsolathoz?
Hogy mi szükséges egy jó párkapcsolathoz, rendkívül nehéz megválaszolni, ám amerikai szakemberek megvizsgálták a kérdést, és előrukkoltak egy fontos megállapítással. Az Ohiói Állami Egyetem munkatársai azt vizsgálták, hogy mi az a l
2010. Március 22. 06:36, hétfő |
Kevesebben mondanak le Down-kóros gyerekükről
Egyre kevesebben adják intézetbe Down-szindrómával született gyereküket. A Down Egyesület úgy tudja, a múlt évben senki nem mondott le betegen született csecsemőjéről. 2008-ban még 160 kisbabából 60-at állami gondozásba adtak. Ráadásu
2010. Március 22. 06:32, hétfő |
Bioetanol: káros technológiát támogat a kormány?
Miközben a legújabb uniós hatástanulmányok szerint káros hatásai lehetnek a bioetanolgyárak terjeszkedésének, a magyar kormány a héten két ilyen beruházást is kiemeltté nyilvánított.
2010. Március 22. 06:26, hétfő |
Körutat tett a Kárpátalja Expressz
Három országot érintve, a Monarchia magyar vasútvonalán haladt át a Kárpátalja Expressz. A Nohab mozdonnyal vezetett öt személykocsi és étkezőkocsi Csapnál lépett Ukrajna területére, s a közel háromszáz vonatozó kárpátaljai települ
2010. Március 21. 14:46, vasárnap |
Előkerültek az ellopott szlovák táblák
Előkerültek Medgyesegyházán az ellopott szlovák nyelvű helységnévtáblák. A táblákat február elején lopták el, most pedig egyszerűen bedobták azokat a polgármesteri hivatal udvarára. A szlovák nyelvű táblákkal már korábban is volt
2010. Március 21. 14:43, vasárnap |
Nem engedik a privatizációt – összefogtak a Volán-szakszervezetek
Egységesen lép fel a jövőben a további kiszervezések és a részleges, vagy teljes privatizáció ellen három dél-dunántúli autóbusz-szakszervezet.
2010. Március 21. 11:30, vasárnap |
Eurodriverjobs álláskeresés az Interneten
Jó hír a munkát kereső sofőröknek, hogy a EuroDriverJobs álláskereső portál segítségével az Interneten már a gépjárművezetők is könnyedén találhatnak maguknak munkát.
2010. Március 21. 07:03, vasárnap |
Vörös és durva – a Cassini az igazi természetet mutatja
A Naprendszer legbonyolultabb bolygódíszei a Szaturnusz gyűrűi, emellett kozmikus ékkövek is, ismeretlen vörös anyag füzérjével díszítve, valamint az azokat formáló néhány trükkös, dinamikai erővel megspékelve.
2010. Március 21. 06:22, vasárnap |
Az utcára és menhelyekre kerülnek a pszichiátriai betegek
A pszichiátriai intézetek és a krónikus kórházi ágyak leépítése miatt egyre több ápolt kerül menhelyekre. Az átmeneti szállásokon viszont nincs megfelelően képzett szakember a betegek ellátására, és gyógyszert sem tudnak adni a rás
2010. Március 21. 06:19, vasárnap |
Húsvétra készülve - háromnapos prédikációsorozatot tart Csaba testvér
Háromnapos, lélekindító prédikációsorozatot tart jövő hétfőtől Böjte Csaba testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a budapesti Szent István-bazilikában. Az elmélkedések a húsvéti ünnepekre készítenek fel, emellett az u
2010. Március 20. 15:07, szombat |
Éveket kell várni a négylábú segítőkre
Legalább négyszer annyi vakvezető kutyára lenne szükség Magyarországon, mint ahányat jelenleg ki tudnak képezni a rendelkezésre álló forrásokból. Ez azt jelenti, hogy egy-egy sérült embernek átlagosan négy évet kell várnia arra, hogy n
2010. Március 20. 15:03, szombat |
Előre tolt milliárdok
Úsznak az adósságban a minisztériumok: tartozásuk háromszor akkora, mint 2002-ben. A következő kormányzati ciklusra 829 milliárd forintnyi kötelezettséget hagynak a minisztériumok. A tárcák közül többen hosszú évekre előre leszerződt